Ismerősen csengenek azok a mondatok, hogy "Nem hallottam semmit a monitorban!", "Nem hallottam az éneket!", "De szarul szólt az lábdob!".

Az előző cikk végén nyitva hagytuk a kérdést, hogy miért is a hangosító a legjobb barátunk egy koncerten. A fenti mondatok után felmerül, hogy akkor miért Ő a legjobb barátunk?
Először nézzétek el, de bevédem őket, de aztán megkapják. És a végén megkérdezünk egy szakmabelit, hogy mi az Ő véleménye. Az interjú a facebook-on fog megjelenni, hogy itt a blogon tényleg csak a cikkekre szorítkozzunk. Hogy értesülj az új kiegészítésekről, mint pl interjú, csak egy Lájkot kell nyomnod az Zenekari × Marketing blog oldalra.

És hogy hogy jön ez a marketinghez? Ugye a marketing az megkülönböztetés. Sztem nem elhanyagolható szempont, hogy viselkedésben/szemléletben modern zenekari tagok álljanak a színpadon, akik tudnak együttműködni a hangosítóval, akik megértik, hogy a hangosító is ember és lehet szar napja, de ő az egyetlen kapocs a jó hangzás miatt közöttünk és a hallgatók között. Hiszen ha nem lenne, akkor hogy szólalnánk meg egy nagyobb színpadon? Úgy, hogy a közönség semmit nem hallana belőlünk. Cél ez?

Nos. Jómagam 2001. óta állok színpadon dobosként és 2003. óta állok a keverő mögött, mint hangosító. Megjártam a stúdiók világát és voltam zenekar hangosítója. És a tapasztalatok elkeserítőek, de nem megoldhatatlanok.

Picit a hangosítók történetéről:
Régebben kik foglalkoztak ezzel? Hangszórókat, erősítőket kellett építeni, ez pedig a villanyosok, műszerészek, villamosmérnökök világa. Tehát akkor is ők hangosítottak, ha életükben semmi közük nem volt a zenéhez. A kütyüjeiket viszont ők tudták használni, hiszen ők értették a működési elvüket. Az idő előrehaladtával egyre több lelkes érdeklődő (pl zenész) állt be a sorba, ezzel javítva/rontva a zenekarok és a hangosítók kapcsolatát.

Ma sajnos még mindig ott tartunk, hogy ez a kapcsolat csak nagyon lassan javul. A zenekarok jogosan bizalmatlanok, a hangosítók pedig jogosan negatívak/szkeptikusok.

Mit várhatunk tőle?
Voltunk már olyan helyzetben, hogy a koncertünkön, ahol nem volt hangosítás, a saját hangfalainkat, erősítőnket használtuk az ének hangosítására? Ott mi történt? Az egyik tag kiment a színpad elé, meghallgatta hogy hogy szól a zenekar vagy megkértek egy ismerőst, hogy mondja már meg, hogy hallani-e mindent. Mert ha netalántán nem, akkor tekerünk még a bizonyos hangszeren. Akkor ott ő volt a hangosító. Mert mit csinált? Igény szerint felhangosította azt a hangszert, amit a többi elnyomott. Megjöttünk! Egy hangosítónak az a dolga, hogy felhangosítsa azokat a hangszereket, amik nem hallatszódnak. Ha ez egy szoba, akkor 1 mikrofon az éneknek, ha ez egy óriási szabadtér, akkor egy bonyolult hangrendszer. Érdemes megtalálni az ésszerű és gazdaságos megoldást, mint egy klubtulajnak, aki élőzenére adja a fejét, mint egy hangosítónak, hogy mit kell kihangosítania.

Ha magunknak hangosítunk, érdemes egy olyan embert megbízni, akiben nem azért bízunk, mert jó haverunk, hanem azért, mert tudjuk, hogy az egész közönség fülével tudja hallgatni a zenét, azaz elfogulatlan.
Ha az, aki meghallgatta, nem objektíven látta a hangképet, akkor vmi nagyon borult arányokat kapunk. Ebbe beletartozik, hogy minden nagyon hangos, hogy az egyik hangszer jobban ki van emelve, mint a másik, stb. Az elsőnél a közönséggel, a másodiknál a közönséggel és még a zenésztársaikkal is kitolt.

A hangosító az az objektív viszonyítási alap, aki a kütyük ismeretét és az elfogulatlan szemléletet adja egy koncerten. És az ő zsűrije (is) a közönség. Ugyanis hiába akarna kiszúrni a zenekarral, hogy most bosszút áll rajtuk és rosszul fognak szólni, a közönség egyből reagál rá vhogy.

Mi szól jól?
Hogy mi szól jól? Erre általában azt mondják, hogy "háááát ez nagyon szubjektív, mindenkinek más tetszik!". És ez így is van. Vkinek a röfögős gitárszáund jön be, vkinek a nyávogós. Viszont egy közös a közönség ízlésében: hallani szeretnének mindent. És úgy, hogy ne kapjanak halláskárosodást. Tegyük hozzá, az alkohol és egyéb tudatmódosító szerek eléggé befolyásolják a hangerő-érzékelést.
Ezért, ha hangosítók vagyunk, személyes meglátásom: ne hallgassunk azokra, akik állni nem bírnak és artikulálatlanul üvöltöznek, hogy "hééjj háver, adjá má még a gitárokra, mert nem hallani semmit!". Illetve kerüljük ezt az állapotot, mint hangzásfelelősök.
Ha közönség vagyunk, akkor pedig mielőtt szólunk a hangosítónak, vegyük figyelembe a fent említetteket.

A közönség mindig a felvételen megszokott arányokat akarja hallani, de azért valljuk be azt is, hogy ez itthon a legtöbb hely felszereltsége miatt nem mindig kivitelezhető. Itt értem a hely akusztikai körülményeit is.

Na térjünk vissza arra, hogy leegyszerűsítve a hangosító dolga a felhangosítás. Ez néha jó, néha rossz.
Tudjuk, hogy a zeneiparban csúúúnyán túlkínálat van, magyarul mindenki zenélni akar. Ami jó! Csak általában - bár a tendencia javul - a zenekartagok nem mindig vannak a helyzet magaslatán hangszerhasználatban. Itt nem arra gondolok, hogy egy gitáros nem tud úgy szólózni, mint Satriani vagy időnként mellényúl, hanem nem tudják úgy megpengetni/megütni a hangszert, hogy hangosításnak az kielégítő legyen.
Vegyünk egy példát: az egyik dobütés halkabb, mint a másik. Ez persze lehet technika is, de fogadjuk el, hogy aki már úgy tud dobolni, hogy ezekre odafigyel, annak nem lesz kellemetlen a játéka. Hogy hallatszódjon a halk ütés, a hangos lesz fájdalmas, ha a hangoshoz emeljük a hangerőt, akkor pedig néhány ütés fog eltűnni. Egyiksem előnyös. Bár a kütyük megvannak az ilyen problémák kezelésére, ahogy fent megbeszéltük, a magyar helyek nagyrésze nincs felkészülve ilyenekkel. Bár a javulás ebből a szempontból is szemmel látható, kézzel fogható.

Hogy ne legyünk elfogultak: ahogy mindenki zenélni akar, csak a fáradtságot nem veszi a megfelelő hangszerhasználat megtanulására, a hangosítók között is jócskán akad ilyen. Nincsenek tisztában, hogy ha tekernek vmit, az milyen hatással van a Jelre, ami a gitár hangját vevő mikrofonból a sok módosító eszközön (erősítő, keverő, kütyük) át a hangszórókig eljut. Ezért aztán szoktak megoldhatatlannak tűnő problémák adódni.

Csak vegyünk egy egyszerű problémát, amihez nem kellenek bonyolult kütyük:
Hangos a zenekar, már nem tudunk annyit adni az énekre, hogy hallatszódjon. Hát akkor, ha ott a vége az éneknek, a többit húzzuk lejjebb. Megvan fejben az elképzelés, hogy egy popzenekarnak hogy kéne szólnia?
Itt egy ismert példa: https://www.youtube.com/watch?v=YBNL0Jz38aI
Mit mond erre egyes ember? Jójó, de ez pop, máshol ordít a gitár, meg a dob. Nem ilyen tingli-tangli... Higyjük el, ezek a zenészek elég profik ahhoz, hogy a koncertjükön elég tökös a dob és a többi.
Sajnos nincs más megoldás, ha hangos és a hangkép rovására megy, akkor sajna a gitár fejládát is le kell halkítani. De akkor nem jön ki a hangzás? Valós probléma. De vajon a gitáros személyes gitárhangzása érdekli vagy hogy nem fog hallatszódni a gitárja?
Az évek alatt legtöbb esetben az első opció volt túlsúlyban. Sztem még ma is. Felelős zenekar a közönségnek zenél, nem magának. Magának ott a próbaterem szórakozásra, ha viszont publikum elé visszük a produkciónkat sajnos már nem mi vagyunk a szórakoztatás célpontja. Úgyhogy kompromisszumokat kell kötni. Persze egészséges, mindenki számára elfogadhatóakat. De ehhez kompromisszumkészség elengedhetetlen.

Rengeteg problémát sorolhatnánk fel, ami felvetődik egy hangossal szemben, de mielőtt járnánk a megszokott utat, hogy a hangosító a zenekar ellensége, gondoljuk végig: mi megtettünk mindent, hogy jól szóljunk? Nem csak arról van szó, hogy százezreket öltünk gitárcuccba. Százezreket öltünk a zenei taníttatásunkba is? Több százezer percet öltünk a gyakorlásba is? Van egy mondás: egy jó hangszer egy rossz használó kezében nem fog jól szólni, viszont egy kevésbé jó hangszer a jó zenész kezében mindig jól fog szólni. Mert a hangzása lehet, hogy nem megfelelő, de a játék lüktetése és dinamikája adja a kellemes hallgatást.

Pár tipp, hogy mitől vágódunk be a hangosítónál:
× keressük mi, üdvözöljük, mutatkozzunk be, hogy kik vagyunk és mikor játszunk (vegyük emberszámba)
× mondjuk el neki, dióhéjban, hogy mi a felállásunk, esetleg vmi extra kütyüre van szükségünk. adhatunk neki technikai igényeket tartalmazó papírt is (rider), de nem biztos, hogy arra lesz ideje egy bonyolultabb estén, hogy azt olvasgassa/átgondolja
× amikor színpadra állunk, az átállásunkkal vagyunk elfoglalva, ő pedig a sajátjával, ne akadályozzuk egymás munkáját, de mindenképp üdvözöljük újra és aktualizáljuk a felállásunkat, amit már megtettünk az elején. ő is ember, elfelejtheti, de általában, mivel megkülönböztettük magunkat másoktól, nagy eséllyel emlékezni fog ránk
× FONTOS: ne nyúljunk az ő cuccaihoz, de mi se engedjük, hogy ő turkásszon a mieinkben, kivéve, ha ezt megbeszéltétek. pl beletekerhet-e a gitárhangzásba, mert úgy látja, hogy jobban fog szólni kifelé, ha 1-2 dolgot módosítunk. vagy megkérdezni, hogy a mikrofonállványt állíthatja-e az énekes vagy inkább a hangosító csinálja. ki tudja milyen rejtett hibái vannak az állványnak, amit ő tud, mi ismeretlenként nem (ez nem más, mint az alapvető illem, hogy más cuccára vigyázunk és amíg nem adott rá engedélyt, nem nyúlunk hozzá)
× ha azt kéri, hogy halkítsunk az erősítőkön, akkor tegyük meg, ő hallja kívülről és a kütyüjeinek is vannak határai, ezért lehet, hogy a monitor sem fog kellően jól és hangosan szólni, viszont a próbán sincsenek monitorok.
1-2 indokolt monitor-para: nagy távolságok zenészek között, amikor már az ordibálás sem hallatszódik és a nagyon zengő terem. ilyenkor elengedhetetlenek a monitorok. akadhat még pár eset, de azokat kompenzálhatja a zenekar megfelelő felkészültsége.
× a végén köszönjük meg a munkáját. miért? mert bárhogy is, de dolgozott velünk és hallották-e volna nélküle a hallgatók az előadásunkat?

Az ideális eset, ha a hangosító szokott színpadon is állni és a zenészeknek is van fogalmuk a hangosításról, a feltételeiről, a korlátairól. Ha vmelyik nem adott, kultúrált és probléma-megoldó kommunikációval minden gond áthidalható.

A legvégén egyet erősen ajánlott megjegyezni: az éneket lehet hallani, a szöveget pedig lehet érteni. Megszokott kijelentés, hogy "nem hallom az éneket". Sajnos ez az esetek 99,9%-ban nem megfelelő, ugyanis mindenki hallja általában, hogy szól az ének. Hogy nem érti a szöveget az már lehet. Elég esélyes is.
Okai: nem megfelelő technika, hangkép szétesettsége (zkr segíthet rajta), artikulálás, jó hangképzés hiánya, mormogás (zkr segíthet rajta), hangszín elégtelen beállítása (hangosító segíthet rajta), teremakusztikai elégtelenségek.
Ezek után gondoljuk át, hogy hányszor támadjuk a hangosítót ezzel és vajon mindig az ő hibája-e.

Az interjú elérhető lesz a facebook-os oldalon. Ha Tetszikeled, akár itt is, azonnali értesítést kapsz az új interjúkról, változásokról!

A következő kulisszatitok a Szervező viselkedése lesz, avagy hogy beszéljünk vele meggyőzően.
Megjelenik május 11-én szerdán!

Köszönöm a figyelmet!
- Makovics Ákos